A VILÁG LEGDRÁGÁBB HOTELSZOBÁI

Igaz, hogy egyre olcsóbban tudunk utazni, hiszen olcsók a repülő jegyek és az Airbnb-nek köszönhetően bárhol a világon normális árakon tudunk megszállni. Azonban az igazi luxust továbbra is meg kell fizetni, pláne, ha hotelekről van szó. Annyi titkot elárulhatunk, hogy összesen két országban fogunk járni, amikor bemutatjuk nektek a világ 5 legdrágább szállodai szobáját.

Az Ötödik: Atlantis Palm Resort

(travelandleisure.com)

A bemutatónk során nem utoljára találkozunk Dubaial. Ez az 5 csillagos hotel két szobával is rendelkezik, ami víz alatti kilátással rendelkezik. A függönyünket elhúzva, a beépített Laguna akvárium tárul elénk, amelyben 65 ezer darab tengeri élőlény található. A hálószobában és a fürdőszobában is folyamatosan az az érzésünk, mintha a tenger alatt lennénk. A látványon kívül, a szoba rendelkezik egy hatalmas étkezővel és nappalival, ahonnan egy privát lifttel közelíthetjük meg a szálloda többi részét. Ahhoz, hogy átélhessük a szoba nyújtotta kényelmet, napi tízezer eurót, azaz több, mint 3 millió forintot kell fizetnünk.

A Negyedik: New York Palace hotel

(businessinsider.com)

Ez a közel 500 négyzetméteres lakosztály az épület 53ik emeletén található, ahonnan elképesztő látvány tárul elénk a Nagy Almára. A lakosztály különlegessége, hogy az építkezés során egy New Yorki ékszerésszel dolgoztak együtt, aki néhány ékszerét folyamatosan a lakosztályban tartja. 3 hálószoba, 6 fürdőszoba található a lakosztályban és a hatást kiegészíti még egy elképesztő tetőterasz, ahol jaccuziból csodálhatjuk a város szépségeit. Üdvözlés képpen minden vendég saját gyémántgyűrűt kap az ékszerésztől, ami nem is csoda, hiszen 25 ezer eurót, azaz kb. 8 millió forintot kell fizetni egyetlen estéért.

A Harmadik: Burj Al Arab hotel

(telegraph.co.uk)

Már vissza is tértünk Dubaiba a világ negyedik legmagasabb hoteléhez, a város jelképéhez. Ahogy azt sejteni lehetett, nincs semmi a szállodában, amit visszafogottnak lehetne nevezni. Igaz ez a legdrágább lakosztályukra is, a királyi lakosztályra, ami a 25ik emeleten található a maga elképesztő, 780 négyzetméterével. A szobában található egy hatalmas étkezőrész, privát könyvtár, 3 fürdőszoba, ami sokkal inkább fürdőnek felel meg és mind a nappalik, mind a hálószobák 22karátos arany bevonatot kaptak. Azért, hogy mindezt mi is élvezhessük, 28 ezer eurót kell éjszakánként fizetnünk, ami körülbelül 9 millió forintnak felel meg.

A második: Palms Casino Resort

(mahjongnews.com)

A Las Vegasban található épület 30ik emeletéről csodálhatjuk a várost a SkyVIlla-nak nevezett szobánkból, ami több, mint 800 négyzetméteres. A szobához saját séf jár és egy szobán belüli lift, amivel a hálószobánkat közelíthetjük meg. Mivel a szoba az épület legtetején, egyedüli lakosztályként helyezkedik el, ezért egészen elképesztő, 360 fokos kilátás nyílik innen a városra. Minden olyan luxust megkapunk, amit elvárhatunk egy ilyen szobától, saját konditerem és egy elképesztő kilátással rendelkező infinity pool is beletartozik az árba, ami ahogy sejthető, nem kevés: 35 ezer dollárba kerül egy éjszaka a szobában, ami közel 10 millió forint.

Az első: Four Seasons hotel New York City

(nypost.com)

Az 1993-ban megnyilt hotel első a világon a szolgáltatások mennyiségét és minőségét tekintve és még a legolcsóbb szoba is 1200 dollárba kerül egyetlen estére, de mi nem ezt fogjuk bemutatni. Az 52edik emeleten található penthouse lakosztály minden tulajdonságát tekintve elképesztő és nem csak az egyesült államok, hanem az egész világ legdrágább lakosztálya. A 400 négyzetméteres szoba 360 fokos kilátást nyújt New Yorkra, amit kiegészít egy üvegterasz is. A szobához személyi edző és sofőr is jár. Ebben az esetben nagyon is igaz, hogy a luxusnak ára van, 50 ezer dollárt, azaz majdnem 14 millió forintot kell fizetnünk egyetlen éjszakáért, ezzel az árral abszolút győztest hirdethetünk.

Borítókép: YouTube

Légy tagja exkluzív közösségünknek membership

Ajánlott cikkek

10 OK, AMIÉRT KÖRBE KELL UTAZNOD A VILÁGOT

EZÉRT DRÁGUL AZ IPHONE

10 dolog, amit nem tudtál a Louis Vuittonról

Ők keresik a legtöbbet a YouTube-on