Így kezdik a napjukat a milliárdosok

A világ leggazdagabb embereinek nagy része pontos időbeosztással rendelkezik. Emellett valamennyien állítják, hogy a pontos reggeli rutin elengedhetetlen az aktív és hatékony naphoz. Mondunk nektek most néhány szokást, amit a legtöbb milliárdos vállalkozó minden reggel megcsinál és azt is megindokoljuk, hogy szerintünk mért van erre nektek is szükségetek.

1. Napkelte előtt ébrednek

A korai kelést csak úgy tudjuk megvalósítani, hogyha időben lefekszünk aludni. Az, hogy már napkelte előtt fent vagyunk nem azt jelenti, hogy kevesebbet is alszunk. Ha sikerült megszoknunk ezt az életmódot elképesztő változásokat tapasztalhatunk a mindennapjainkban. 2008-ban egy Christopher Randler nevű biológus, kutatása során arra jutott, hogy a korán ébredő emberek sokkal hatékonyabbak, nagyobb a munkabírásuk és általában sikeresebbek is a többieknél szakmájukban. A korai kelés cselekvésre ösztönzi az embert és segíti a koncentrációnkat is. Hogyha sűrű a napirendünk, akkor csak így van lehetőségünk elvégezni azokat a tevékenységeket, amiket később részletezünk. Azáltal hogy az alvási időnket korábra helyezzük minőségibb alváshoz is jut a szervezetünk, hiszen így jobban illeszkedünk a cirkadián ritmushoz. Magyarán akkor alszunk a legtöbbet, amikor szervezetünknek a leginkább szüksége van rá.

2. Meditáció

A meditálás egy sarokköve minden milliárdos reggeli rutinjának. A University of Washington által végzett 8 hetes kutatásban azt vették észre, hogy azok a munkavállalók akik rendszeresen meditáltak később sokkal fókuszáltabban és hatékonyabban dolgoztak. A meditáció csökkenti a vérnyomást, a streszt és növeli a napközbeni hatékonyságod.

3. Nem kapcsolják be a telefonjukat az első egy-két órában

A The University of British Columbia által végzett kutatás azt mutatta ki, hogyha egy nap csak háromszor nézzük meg az emailjeinket az csökkenti a sreszt és növeli a pozitivitásunkat. Az e-mailjeidben nem a saját céljaidat, hanem mások kéréseit találod. Ezek természetesen szintén fontosak, de érdemes megtalálnod az egyensúlyt a kettő között. Lefekvés előtt írj egy másnapi to-do listát, ha azzal kész vagy, utána foglalkozz az emailjeiddel.

(pxhere.com)

4. Hidratálás

A víz ivás elengedhetetlen ahhoz, hogy beindítsd az elméd és a tested reggel. Javítja az izmaid, a keringési rendszered és az agyad működését. Segít abban is, hogy elkrüld a hízást. Hogyha teheted a kelés utáni 1-2 órában igyál meg legalább 2-3 pohár vizet.

5. Edzés

A rendszeres sportolást sosem lehet túl későn elkezdeni. A Briston University által végzett kutatás szerint a reggeli edzés 21%-al növeli a koncentrációs képességünket és 41%-al javít a motivációnkok. A rendszeres edzés hatékony védelmet nyújt a kiégés ellen is, amire egy vállalkozónak általában nagy szüksége van.

6. Hideg zuhany

Tudományos kutatások bizonyították a hideg zuhany pozitív hatását a produktivitásunkra. Javítja az immunrendszerünk működését, növeli a dopamine szintünket, ami a boldogságunkért és a figyelmünkért felel, illetve segít a fogyókúrában is.

Borítókép: pxhere.com

Légy tagja exkluzív közösségünknek membership

Ajánlott cikkek

EZÉRT PIROS A FERRARI

10 DOLOG, AMIT NEM TUDTÁL A BUGATTIRÓL

A világ 5 legdrágább országa

Justin Bieber elképesztő autókollekciója