10 DOLOG, AMIT NEM TUDTÁL A BUGATTIRÓL

A Volkswagen csoporthoz tartozó autómárka a világ egyik, ha nem a legjobb sportautóját gyártja. Vannak versenytársai és vannak olyan autók, amik bizonyos szempontok szerint erősebbek is, de kevés jármű képvisel olyan elképesztő egységet és erőt, mint a Bugatti.

Mondunk 10 dolgot, amit nem tudtál az autómárkáról.

1. A Volkswagen élesztette újra a brandet.

Az autógyárat 1952-ben bezárták és évtizedekig nem gyártottak autót. 1998-ban a Volkswagen csoport megvette a gyárat azzal a céllal, hogy a világ legjobb sportautóit gyártsa ott, amik versenypályán és utcán is egyaránt megállják a helyüket.

(youtube.com)

2. A Bugatti francia, nem olasz autó.

Olaszországban készül többek között a Ferrari, a Lamborghini vagy a Maserati is, ezért sokan automatikusan a legtöbb sportautót olasznak tartják. A Bugattit azonban Franciaországban gyártják és a központja is a mai napig ott található. Ennek ellenére meglepően eltér a Franciaországból érkező autóktól, hiszen még csak hasonló, itt működő céget se ismerünk.

3. A 2017-ben piacra került Bugatti Chiron, a világ leggyorsabb és legerősebb legyártott sportautója.

1500 lóerős, 2 és fél másodperc alatt van százon és 420 km/óra a végsebessége. Vicces adat, hogy a végsebessége több is lehetne, azonban biztonsági okokból elektromosan lekorlátozták azt, ezzel néhány versenytárs meg is tudta előzni a magasabb végsebességért folyó harcban. Összesen 500 darabot terveznek legyártani ebből az elképesztő autóból.

4. Jay Z a 41. szülinapjára egy vadonatúj Bugatti Veyron Sportot kapott feleségétől Beyoncétól.

Nincs mit hozzáfűzni, ki ne örülne egy ilyen feleségnek?

5. Az utolsó Bugatti Veyront 2015 végén adták el.

Összesen 450 darabot készítettek a modellből. A 450.-et egy névtelenséget kérő vevő vásárolta meg a Közel-Keletről.

(wikipedia.org)

6. Floyd Mayweather már minimum 5 Bugatti tulajdonosa volt.

A profi bokszoló nem először szerepel videóinkban. Ki más venne ennyit a csúcsautóból, ha nem ő.  A kollekció értéke vásárláskor minimum 10 milló dollár, azaz közel 3 milliárd forint volt.

7. Készítettek egy teljesen arany modellt 3 millió dollárért.

2010-ben két tervező úgy döntött egyedit alkot és elkészítettek egy autót aranyból és 7 karátos gyémántból.  Az elkészült modell neve Bugatti Veyron Diamond limited edition és majdnem kétszer annyiba kerül, mint az alapautó.

8. A Bugatti olyan légzsákokat alkotott, amik a karbonszálas belső mögül is elő tudnak törni.

Az anyag a vasnál is erősebb így elképesztő mérnöki munka előzte meg a technológia létrehozását.

9. Cristiano Ronaldo egyértelműen az egyik leghíresebb reklámarca a Bugattinak.

Nemcsak egy Grandsport tulajdonosa, de több reklámfilmet is forgattak már vele, amiben az autót népszerűsítették. A legújabb modell első vevői között volt.

(nssmag.com)

10. A Bugatti Chiron két gyári kulcscsal érkezik a gyárból.

Egyet a normál menethez a másikat pedig az extrém gyors menetekhez lehet használni. Gyári végsebességét és a maximális teljesítményét csak a két kulcs bedugása után éri el.

Borítókép: bugatti.com

Légy tagja exkluzív közösségünknek membership

Ajánlott cikkek

Drake autókollekciója nem hagy kívánnivalót maga után

AZ ISTENEK ELEDELE – AZ ÖN KONYHÁJBAN

A világ legdrágább jachtja minden képzeletet felülmúl

ENNYIBE KERÜL PRIVÁT GÉPPEL UTAZNI