15 dolog, amit a gazdagok sosem csinálnak

Ezeket az anyagokat azért hozzuk létre, hogy motiváljunk és segítsünk titeket a céljaitok elérésében. Ehhez bizony legtöbbször a szokásainkat kell megváltoztatnunk akár éveken keresztül is, ami talán a legnehezebb része mindennek. Olyan ez, mint a sport, nem akkor van igazán hatása, hogyha egy hónapig jársz el edzeni, majd aztán abbahagyod, hanem hogyha évekig rendszeresen csinálod edzéstervvel és étrenddel.

Reméljük, hogy a felsoroltakat ti is be tudjátok majd építeni a mindennapjaitokba és ezáltal azt tapasztaljátok, hogy gyorsabban haladtok az utatokon, mint korábban valaha. Természetesen léteznek olyan milliomosok vagy milliárdosok, akik az elmondottakból több dolgot is csinálnak, de ez nem jelenti azt, hogy neked se kell ezekkel törődnöd. Ne felejtsd el, hogy mindenki más életutat jár és neked a sajátodban kell helytállnod és nem pedig máséban. A felsoroltak nem csak akkor segítenek, hogyha pénzügyi céljaidat szeretnéd elérni, hanem az élet más területeire is pozitív hatással vannak. Örülünk, hogyha tudunk segíteni. Jöjjön 15 dolog, amit a gazdag emberek sosem csinálnak.

1. Nem hiszik azt, hogy mindenhez értenek
 
Ez elsőre furán hangozhat és a legtöbben biztos felelevínetenek most magukban egy élményt egy beképzelt emberről, akinek mégis volt pénze, azonban nem erre vonatkozik ez a mondat. Hogyha meg akarsz gazdagodni és fel szeretnél építeni egy sikeresen működő céget akkor sose akarj mindent te csinálni. Ne foglalkozz olyan területekkel, amikhez nem értesz, mert csak hátráltatni fog téged, hogy eredménytelenül próbálkozol valamivel. Helyette keresd meg a tökéletes társakat, akik az adott szakterületen biztosan profibbak, mint te és ez rengeteg elpocsékolt időt fog megspórolni számodra. Fontos, hogy irányítsd a munkájukat, de az adott témáról sok dolgot jobban fognak tudni, mint te és ezt el kell fogadnod ahhoz, hogy előreléphess.

2. Nem befolyásolja őket mások véleménye

Amikor valaki életében először lát vagy hal rólad, általában elmondja a véleményét vagy neked vagy másoknak. Ez lehet, hogy sokszor negatív lesz. Ezt fogadd el és hallgasd meg, de egy percig se rontsa el a kedved vagy befolyásolja a terveidet. Akármit is próbálsz létrehozni vagy elérni, a külvilág biztosan csak az akadályait fogja számodra kiemelni, amiket pedig valószínüleg te is ismersz. Ennél talán még egyértelműbb az internetes kommentekben érkező negatív kritikák kezelésének a módszere. Hogyha bárkinek is van ideje rá, hogy számára teljesen ismeretlen vagy alig ismert emberekről mondja el a negatív véleményét a neten, annak az életét biztosan nem szeretnéd élni, így nincs is értelme figyelned rá. Szintén fontos tudatosítani magadban, hogy kitől kapod a kritikát. Hogyha a területeden még csak annyit sem ért el, mint te, akkor nincs okod rá hallgatni.

3. Nem foglalkoznak a múlttal

A tapasztalatainkból tudunk a legjobban tanulni, viszont fontos, hogy a tanultakat úgy építsük be az életünkbe, hogy ezzel párhuzamosan le is zárjuk a múltunkat. Hogyha folyamatosan a mi lett volna ha vagy mit kellett volna másképpen csinálni kérdés jár a fejünkben, akkor a jelen nyújtotta élményektől és tapasztalatoktól teljesen elzárjuk magunkat és ezáltal lehet, hogy még többet veszítünk, mint korábban. A múlt lezárásához rengeteg akaraterőre van szükségünk viszont elképesztő pozitív hatásokat tapasztalhatunk, hogyha meglépjük.

4. Nem élnek egészségtelenül

A rendszeres sportolás, az egészséges táplálkozás szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a sokszor igencsak fárasztó és nehéz hétköznapokban. Bármilyen életet is élsz, a sportra mindig hagyj időt magadnak, hogy megtapasztalhasd a rengeteg pozitív hatását. Ahhoz, hogy az étkezésed is rendben legyen érdemes elsajátítanod néhány alapvető táplálkozási tanácsot és aszerint kiválasztanod, hogy mikor mit eszel.

(pxhere.com)

5. Nem néznek tévét

Tévézés közben nem te döntöd el, hogy mit nézel, hanem az adások közül kell választanod. A műsorok legnagyobb részének csak a szórakoztatás a célja, így kevés új ismerethez fogsz jutni. Mivel folyamatosan van adás, sokan akár napi több órát is képesek eltölteni a képernyőt nézve. Ezt mindenképpen kerüld el. Hogyha fontosak számodra a kitűzött céljaid, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy napi több órát elpocsékolj az életedből teljesen haszontalanul. Hogyha egyszerűen lemondod otthon a tévét, azzal még pénzt is spórolhatsz és biztosan nem fogsz elcsábulni. A Netflix előfizetés se kivétel ezalól, bizony az is legalább ennyi időt tud elvenni az életedből, hogyha nem tudod kontrolálni, hogy mennyit nézel egy nap.

6. Nem dőlnek be az akcióknak

Mindegy, hogy mit és mennyire áraznak le, hogyha megveszed, nem megtakarítani fogsz, hanem költeni. Nagyon nagy a különbség a kettő között. Természetesen, hogyha valami számodra elengedhetetlenül fontos vagy szükséged van rá a mindennapi életben, akkor mindig próbáld meg a lehető legjobb árértékarányon megvásárolni azt, azonban gyakran teljesen haszontalan dolgok is bekerülhetnek a kosárba csak azért mert vonzzó áron kínálják azokat eladásra. Ne felejtsd el, hogy attól még, hogy valami jó áron van nem jelenti azt, hogy szükséged is van rá.

7. Nem alszanak túl sokáig

Aki korán kel, tényleg aranyat lel. Fontos a megfelelő mennyiségű alvás viszont inkább éjfél előtt próbálj meg a lehető legtöbbet aludni. Egyrészt sokkal kipihentebbnek érzed majd magad másrészt sokkal több időd lesz reggel letudni a legfontosabb feladataidat. Akkor tudod ezt megtenni a hétköznapokban, hogyha hétvégén is a megszokott rend szerint fekszel le és kelsz fel. A szükséges alvásmennyiséget nem másnap vagy a jövőhéten, hanem mindig aznap kell bepótolnod.

8. Nem hibáztatnak másokat, mert nem volt szerencséjük

Néha érdemes magunkban is hibát keresni. Lehet, hogy nem csak a külvilág tehet arról, ahol tartunk. Sőt, a legtöbbször valószínüleg mi vagyunk érte a felelősek. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk a lehető leggyorsabban rá kell jönnünk a bennünk rejlő hibákra és ki kell javítanunk azokat. Egy idő után így megértjük majd, hogy mi miért történik velünk és hogy hogy tudjuk sikerre vinni azt, amit csinálunk.

9. Nem költik el minden pénzüket

A legtöbben hónap elejében és végében gondolkoznak, ami alacsony bevétel esetén teljesen érthető. Fontos megjegyezni azonban, hogy egy bizonyos bevételi összeg fölött lehetőségünk van megtakarítást képezni a kiadásaink csökkentésével. A legoptimálisabb szint az, amikor a havi bevételeink kevesebb mint felét teszik ki a költségeink és a megtakarításainkkal pedig hozamot termelünk. Fontos, hogy először a bevételeink növelésére kell koncentrálnunk, hogyha minden költségünk csökkentése vagy teljes megszüntetése mellett sem tudunk félretenni.

10. Nem vesznek fel fölöslegesen hitelt

Új autóra, amit a személyes közlekedésünkre használunk vagy tévére hitelt felvenni teljesen értelmetlen. Sosem fognak számunkra több pénzt termelni, csak folyamatos kiadást jelentenek majd. Akik ingatlant terveznek saját célra, hitelből vásárolni, azoknak fontos egy alapelvet betartaniuk. Csak olyan fix havidíjat szabad vállalni, amit bérleti díjként biztosan tudtak korábban is fizetni és ami a következő 10-20 évben sem jelent majd terhet számukra. Ha tehetjük, hitelt csak olyan dolgokra vegyünk fel, amik garantáltan többet termelnek majd később számunkra, mint a hitelösszeg kamattal terhelt értéke.

11. Nem költenek el olyan pénzt, ami nincs a zsebükben

Hogyha egy összeg megérkezését várod, azt mindig csak akkor költsd el, amikor már a zsebedben van. Ne fizess be semmilyen előleget vagy ne kérj kölcsön, hogyha bizonytalan, hogy a későbbi kiadásokat tudod-e majd fedezni. Ez talán az egyik legfontosabb szabály, hiszen így lehet elkerülni azt, hogy adósságspirálba kerülj, amiből hihetetlen nehéz később kimászni.

12. Nem töltenek együtt időt olyanokkal, akikkel nem szeretnének

Mindig tudni kell nemet mondani, pláne hogyha a számodra megfelelő társaság megválasztásáról van szó. Az életünk egyik legfontosabb része a körülöttünk lévő emberek, éppen ezért érdemes őket a lehető legalaposabban megválogatnunk. Az emberi kapcsolatainknak bizalmon és kölcsönös tiszteleten kell alapulniuk, különben csak nehézséget jelent majd számunkra a fenntartásuk.

13. Nem adják fel gyorsan

Bármit is szeretnénk elérni, biztosan lesznek előttünk akadályok és megoldásra váró problémák. Az is lehet, hogy akár több 1000 állja majd el az utunkat. A végén mindig az nyer, aki ezeket mind leküzdi és megoldja. A siker titka a kemény munka és a türelem mellett a töretlen kitartás, ezt sosem szabad elfelejteni.

 14. Nem számítanak másra

Mindenkinek a saját élete a legfontosabb és ez így van rendjén. Az életben egyedül kell nyernük és sosem szabad más segítségére számítanunk. Valószínüleg megpróbálnak majd valamilyen formában mások segíteni nekünk, de a legfontosabb döntéseket mindig egyedül kell tudnunk meghozni. Nem csak jól, hanem gyorsan is kell tudnunk reagálni a körülöttünk történtekre.

15. Nem csak napi 8 órás munkaidőben gondolkoznak

Hajnalban és este és hétvégén is tudunk tenni azért, hogy elérjük azt, amit kitűztünk célként. Bár hivatalosan az emberek csak reggel 9-től délután 5-ig dolgoznak, senki sem mondta, hogy nem szabad ezen kívül is cselekedni. Az igazság az, hogy a világ legnagyobb cégvezetői mind-mind jóval többet dolgoztak a vállalkozásuk indulása időszakában, mint heti 40 óra. Elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű pihenés is, azonban valószínű, hogy jóval több munkára lesz szükséged, mint amennyire először számítasz.

Borítókép: pxhere.com

Légy tagja exkluzív közösségünknek membership

Ajánlott cikkek

Ferrari 488 Pista

10 jele annak, hogy nem leszel sikeres

Így néz ki a mennyország? – Joali Hotel – Maldív-szigetek

Így dolgozz hatékonyabban