Ezért kerül Dan Bilzerian villája 30 milliárd forintba
Az amerikai Instagram celeb egy kis kihagyás után tért vissza Los Angelesbe, ahol hozzá méltó ház után nézett. Ismét nem aprózta el, és Beverly Hills talán egyik legfényűzőbb villájába költözött be. Azt pletykálják, hogy a playboy csak bérli az otthont, azonban úgy tippeljük, egy ilyen épület havi díjából sokan családi házat vesznek maguknak. Az ingatlan 2879 négyzetméteres (igen) és 2017-ben fejeződött be az építése. Autótulajdonosoknak tervezték, a parkolójában 70, a garázsában 14 gépjármű fér el.
Már a vendégparkolóban is teljes panoráma nyílik elénk Los Angelesre. A házba beérve sokkal inkább egy rendezvényhelyszín mint egy igazi otthon tárul elénk. Dan ki is használja a hely adottságait, az itt tartott bulik gyorsan legendássá váltak LA-ben.
Az ilyen villákban szinte már nem is meglepő, de természetesen itt is található bowling pálya, moziterem és medence is. A ház tetején lévő teniszpályán örök panoráma mellett gyakorolhatunk. A vendégek kényelmét emellett 12 hálószoba és 23 fürdőszoba szolgálja ki.
Az épületet először 100 millió dollárért hirdették, de ezek szerint csak bérlőt sikerült találni rá. Csodálkozunk rajta, hiszen az épület minden adottságában elképesztő.
Borítókép: luxury-architecture.net
Képek: instagram.com/danbilzerian